2025 nyár

Júniusban produkált az autó egy olyan jelenséget, hogy kanyarban az anyós ülés lábterébe víz csöpögött. A klíma beltérijéből a kondenzvíz volt az, nem tudott kicsöpögni az utastérből, és felgyülemlett a ventilátor alatti tálcán. Kanyarban meg ellöttyent, és látványos nyomot hagyott. Lebontottam a kesztyűtartó alatti területet, és kiszárítottam a tálcát. Sajnos a hibát nem tudtam eltüntetni, mert a kifolyó gumicsövet nem tudtam kiszedni és kipucolni. Azt hiszem ez volt eldugulva. A kesztyűtartóban turkálás során ránéztem a gyári hibajavító festékre: teljesen beszáradt. Kevertettem egy újat a 65Z kódú festékből. Kisebb karcoat, lepattogzódásokat lehet vele majd javítani. Aztán eljött az évenkénti szervíz ideje, ismét elvittem a kocsit a Dyno Project-hez, ránéztek erre a problémára is. Nekik volt eszközük kipucolni ezt a kifolyócsövet. Azóta sem vettünk észre az utastérben vizet, tehát sikerült elhárítani a hibát: a kondenzvíz most már ki tud folyni. Ugyanakkor elvégezték a szokásos cseré...