Vezetéstechnika

Idén is vettem Bónuszbrigádos autóvezetési tréning lehetőséget.
Tavaly voltam először, irtó béna eredménnyel. Folyton reflexből a féket tapostam, kicsiket húztam a kormányon...

A tréning most is ugyanúgy épült fel :
-vészfékezés aszfalton, majd a locsolt gyanta felületen
- kerülés síkos felületen (alulkormányozottsági gyakorlat)
- rántópad (túlkormányozottsági gyakorlat)

Fél órás elméleti anyag (powerpoint prezentáció) után ültünk a kocsiba és mentünk a pályára. Másfél óra után kis pihenő, majd egy újabb órás tréning a rántópadon.

Az intenzív (vész-) fékezés nem volt számomra újdonság, az ABS szépen dolgozott, kattogott a talpam alatt.

A kerülés / szlalom idén is nagy bukta volt, az autó iszonyat orrtolós ezekkel a Falken gumikkal. De legalább most nem azon görcsöltem  hogy a megfelelő sebességgel érjek a pályára, mert ezt most már jobban éreztem. Illetve tudtam olyannal is játszani, hogy szlalom közben adtam gázt, és néztem a hatását. ( tavaly iszonyat béna voltam  reflexből nyomtam a féket, idén leküzdöttem ezt a melyről jövő ösztönt)

A rántópadon is jobban muzsikáltam, mert nagyjából jókor rántottam meg a kormányt  és rendesen tekertem is. Ja, és a fékre sem léptem! A reflexeimet kellene javítani., mert leginkább azon múlik (szerintem) a siker. (a rántópad random irányba húzza meg a kocsi seggét, nem tudtam sose előre  hogy merre tör majd ki a hátulja)

Itt egy tavalyi (2017) videó  hallatszik benne az ABS darálása (igen, nyomtam a féket, mint egy ökör). Akkor még a menetstabilizáló (ESP) is be volt kapcsolva :

Itt meg az idei (2018) videó. ESP kikapcsolva, csak gurul az autó (tempó 36km/h)

Tanulságok:
-a kocsi alulkormányzott
-ne féljünk rendesen belehúzni a kormányba, ha kitör a hátulja
-fék nélkül is ki lehet jönni a bajból

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

AERO Subaru (Fuji FA-200) Revell 4124

Műszaki vizsga 2018

Dyno Project